A történetünk
Patinak mindig sok növénye volt. Ahol jártunk, begyűjtöttük a magokat, itthon pedig Pati elültette őket – így lett például háromméteres datolyapálmánk. Egy toszkán körút során az első állomásunkon meglátogatott citruskertészetben Pati ragyogó arccal szaladgált fától fáig, a látogatást követően pedig Gábor kevéssé ragyogó arccal, de kellő elszántsággal egy kaffir lime és egy bergamott citrusfával a hóna alatt vonult szállodáról szállodára.
Miközben a budapesti lakásunk kis kertjéből fokozatosan kiszorítottak minket az egzotikus növények és a paradicsomtövek, egyre inkább elhatalmasodott Patiban a vágy, hogy saját maga termessze meg, amit megeszünk. A véletlenek sora úgy hozta, hogy hamarosan a miénk lehetett Pati vágyainak tárgya: egy méretes kert a Szentendrei-sziget szívében. A budapesti bázist fenntartva kialakítottunk hát a szigeten egy második bázist, ahol már több éve termesztjük a zöldségeinket, fűszernövényeinket és ehető virágainkat teljesen vegyszermentesen.
A termesztés sikerén felbuzdulva Gábor kísérletezésbe kezdett: több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött és a kreativitás adottságával kombinálni kezdte az ízeket és színeket, amiket a kert adott, így születtek meg az adalékmentes termékeink, illetve a kertből az asztalra tálalt fogásaink kerti helyszínű rendezvényeinken.
A kettőnk kétféle tevékenysége remekül támogatja és kiegészíti egymást: ha Gábornak eszébe jut valamilyen különleges ízkombináció, megnézzük, hogy Pati meg tudja-e maga termeszteni a hozzávalókat. Ha pedig Pati tesz szert valamilyen új és eddig ki nem próbált növény magjára, Gábornak indul be a fantáziája, hogy milyen izgalmas fogásokat lehetne belőle készíteni.
A környezetünk nagy lelkesedéssel, érdeklődéssel és támogatással fogadta, amivel foglalkozunk – ez adta az ötletet ahhoz, hogy megpróbáljuk minél több embernek megmutatni és átadni azokat az élményeket, amiket a kert és a belőle kibontakozó ízek nekünk adnak – egyrészt üvegbe zárt termékek formájában, másrészt kertből-az-asztalra fogások képében. Szeretnénk egy kicsit mutatni abból az életformából is, ami ezzel jár; azt a manapság világszerte egyre inkább újra teret nyerő gondolatot, ami régen egészen magától értetődő volt: hogy visszajussunk a természethez és a gyökerekhez (átvitt értelemben és a szó szoros értelmében is), és azzal minél inkább összhangban próbáljuk élni az életünket – ezért gondozzuk teljesen vegyszer- és műtrágyamentesen a kertünket, és ezért készítünk minden termékünket tartósítószer- és adalékanyag-mentesen.

